E-mail a szerkesztőnekLegyen a kzedőlapom!Keresés az archivumban
Gelencsér Attila hírportál
Gelencsér Attila Hivatalos Kommunikációs szerződött partnere

www.gelencserattila.com
Főoldal Somogy megye MÖOSZ Megyei elnökök Belföldi hírek Parlamenti hírek
Keresés a tartalomban:
OK
Miért? - A védelem költségvetése
2010. febr. 24., szerda, 18.14.30 CET

A Somogy Televízió napi aktuális műsorának volt vendége Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke. Hosszú Ildikó szerkesztő első kérdése a megye 2010-es költségvetésének elnevezését firtatta.

Leültem, és egy nyugodt pillanatomban végiggondoltam, hogy mit is jelent a somogyiak számára ez a költségvetés - kezdte válaszát Gelencsér Attila. - De még inkább érdekes akkor, ha végiggondoljuk, hogy az összes kormányzati szándék benne lenne, és csak a kormány által adott pénzből és a kormányzati tendenciák, a nemzeti költségvetés tervezése során megfogalmazott irányelvek érvényesültek volna - tette hozzá, majd elmondta, hogy hallott olyan önkormányzatról mely csak a kormány által biztosított kerettel tervezte költségvetését, és az önkormányzat nem egészítette azt ki. - Képtelenség ebben a pillanatban működésképtelen minden. Ez lehet, hogy egy színjáték lett volna, én ezért ezt nem tettem meg. Ezzel az elnevezéssel - védelem költségvetése - szerettem volna mindenki számára megüzenni, hogy amennyiben a kormány számaiból állna csupán a mi önkormányzatunk költségvetése, abban az esetben nincsen fizetése 4200 dolgozónak, abban a pillanatban nem tudunk gondoskodni 11000 ellátottról, abban a pillanatban nem tudunk adni a falvaknak a pályázati önerőalapból, abban a pillanatban nem tudjuk segíteni a somogyi közösségeket, és nem tudunk adni a somogyiaknak. Ettől a kormányzati szándéktól a megyei önkormányzat most elfogadott költségvetése megvédte az embereket.


2002-ben a polgári kormány 75-80%-ban finanszírozta az önkormányzatok működését, ez a szám mára lecsúszott az 50% alá. Ez ellen tiltakozott a megyei fenntartású intézmények vezetőivel közösen már az ősz folyamán, s ezt a megszorítást szavazták meg a szocialista országgyűlési képviselők, mely egyenes úton vezetett Kolber István kormányzati kapcsolatokért felelős tanácsnoki címének megvonásához. Molnár Csaba kancelláriaminiszter gondolataira - miszerint a Fidesz vezette önkormányzatok adósították el az országot - reagálva Gelencsér Attila elmondta: Sajnos úgy látszik, hogy Őszöd folytatódik. Az őszödi beszéd nem egyszeri aktus, az őszödi beszéd egy, a szocialistákon belül eluralkodott hazugságáradat. Szerintem működik a szocialistákon belül még jó néhány beszéd, csak nem őszödi, hanem budapesti és lehetne sorolni a helyszíneket, ahol ennél jóval durvább dolgok is elhangoznak. Kancelláriaminiszter úr parlamenti expozéja nem bizonyít mást mint, hogy Őszöd nem múlt el, őszödből a szocialisták nem tanultak. A fiatal, hangos, ambiciózus, ámde úgy látom, nem túl tehetséges kancelláriaminisztert az igazság nem zavarja. Beszél a fideszes önkormányzatok eladósodottságáról, amikor a szocialista önkormányzatok nem kevésbé vannak eladósodva - mondta Gelencsér Attila, majd ismertette a szocialista és liberális kormányok által okozott államadósság mértékét, illetve azt, hogy a fideszes önkormányzatok összesen adósodtak el olyan mértékben mint Budapest egymaga.


Szóba került még a megye költségvetésének megszavazásakor némán maradt ellenzék, az általuk korábban hangoztatott módosító indítványok, melyek benyújtása esetén szavazzák csak meg a büdzsét. A megyegyűlés elnöke ezzel kapcsolatban elmondta, hogy nem történt az ellenzék részéről módosító indítvány beterjesztése még a bizottsági szakban sem. Ezt követően számokról esett szó, az adósságszolgálat átütemezéséről, a működő vagyon szükségességéről, a szocialista kötődésű és a somogy megyei önkormányzatok önhikis támogatásainak összehasonlításáról. Ez utóbbiról megjegyezte: a tények azt mutatják, hogy csak verbslitás szintjén működik az összefogás igénye a kormánypárt részéről. Kőkemény politikai alapon kőkemény ellenzéki levadászás zajlik nyolc éve. A műsor utolsó percei az egyes médiákban elferdített költségvetési hiány témakörében zajlott, mely során Gelencsér Attila kifejtette, hogy az éppen fele lesz a híreszteléseknek.


Kraft Róbert
Somogy Megye Online


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz
International
www.mconet.biz