Kolbászt töltöttek és medvét vártak
2010. jan. 30., szombat, 17.08.34 CET
A szombati kolbásztöltő programon 31 csapat versengett egymással, melyek között nem csak somogyi, hanem baranyai és zalai versenyzők is megmérették magukat. Ahogy elkészültek a kolbászok, máris kezdődött a következő esemény, medveszobor avatására került sor.
Helyi óvodások műsorával vette kezdetét az esemény, majd Putnoki Sándor művének apropóját Mihalecz András részönkormányzat vezető mesélte el. Több legenda is kering Toponár és a medve kapcsolatát illetően. Az egyik szerint Festetics gróf medvéje a településen szabadult el és felmászott a templom tornyába. Innen hát a szimbolikussá vált állat, a medve szeretete.
Szita Károly Kaposvár polgármestere néhány mondatban üdvözölte a szoboravatón megjelenteket, s kiemelte, hogy a város és Toponár egyesülése mindkét fél számára hasznos és előnyös döntés volt. Az elmúlt negyven év során valóban egymást támogatva működött együtt falu és város.
A szobor leleplezését követően Gelencsér Attila gyermekeket ültetett a medveszobor hátára. Délután kulturális program várta az érdeklődőket.
Kraft Róbert
Somogy Megye Online
Fotó: Vígh István Ádám

További hírek:
Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz

International
www.mconet.biz
www.mconet.biz

MAGYARORSZÁG