Gelencsér Attila hírportál
Gelencsér Attila Hivatalos Kommunikációs szerződött partnerewww.gelencserattila.com
A kertek végét keresztbe szántják
2010. márc. 3., szerda, 09.19.17 CET
- A Föld területének mindösszesen 7-8 százalékát művelik, ennyi földterület alkalmas művelésre - kezdte tájékoztatóját Gelencsér Attila. - Európában ez a szám 45%, Magyarországon belül Somogy megyében 56 százalék. Ez nem csak lehetőség, hanem kötelesség is számunkra. Kötelességünk a jövőben ezzel az ágazattal sokkal kiemeltebben foglalkozni, mint ahogy az eddigi kormányzat tette. Számos sebből vérzik az agrárium, megszűntek a háztáji gazdaságok, a kertek végét keresztbe szántják, ahogy szokták mondani.
A somogyi emberek is lemondtak már a kertészkedésről, a mezőgazdasági foglalatosságról, az uniós támogatási rendszerek akadoznak, a földek nincsenek kimérve, elöregedő a gazdatársadalom. Agyonbürokratizált, ahogy a legtöbb ágazat, lassúak a folyamatok, magasak a bírságok. Ez elég ahhoz, hogy ne legyen kedve az embereknek az agráriumban dolgozni. A mi 56%-ban kiváló földünk itt Somogyban azt jelenti, hogy sokezren vagy akár tízezren is dolgozhatnának ebben az ágazatban. Egy sikeres agrárpolitika eredményeként ez megvalósulhat -fejezte be a sajtó tájékoztatását Gelencsér Attila.
Jakab István a külföldiek földvásárlásáról szóló kormányzati moratórium meghosszabbításáról megjegyezte, hogy a kormány szíveskedjen azt benyújtani Brüsszelbe, hiszen akkor válik a rendelet egyértelművé. - Szabályozott, egyértelmű és őszinte nemzeti akaratra van szükség ezügyben. Az előző évi támogatások sincsenek még kifizetve, 30%-ot visszatartottak, mondván komoly ellenőrzési problémák vannak - mondta a Magosz elnöke, majd a mezőgazdasági járművek közlekedéséről szóló rendeletről beszélt. Egyetlen mondaton múlik az egész véleménye szerint, s akkor nem kellene a gazdáknak óriási pénzeket kifizetni az engedélyekért. - A trakort és a kamiont nem illik összetéveszteni - mondta. - Most a közlekedési és agrártárca vitatkozik, a gazdákat meg 200-500 ezer forintra bírságolják. Tarthatatlan!
Az agrárgazdálkodás helyzetét elemezve rámutatott, hogy 95%-ban nagybirtokok nyerték a pályázatokat, azokat a gazdákat pedig kizárták, akik az elmúlt öt évben ebben a programban részt vettek. Az alkalmi munkavállalásról megjegyezte: katasztrófa, ami ezen a területen van. Törvénymódosítást kezdeményeztek, hogy december 31-ig a hatálybalépést eltolják. A jelenlegi rendszer szerint ugyanis az alkalmi munkavállalói könyvvel dolgozókat naponta be kell jelenteni, s az adminisztráció miatt csak több órás késéssel kezdhetik meg a munkát.
Jakab István elmondta még, hogy a vidéki emberekről nem szabad lemondani, a hátsó udvart be kell népesíteni, a falusi vendéglátást megfelelő helyére kell tenni, nem a multiknál kellene bevásárolniuk, hanem sajátjukat adhatnák a vendégeknek. - Ha Somogyország asztalát megterítik, Európa körülállja - tette hozzá a Magosz elnöke. Idő kell a mezőgazdaság átalakításához, az uniós lehetőségeket pedig ki kell használni, minden embernek a saját környezetében kell lehetőséget biztosítani a boldoguláshoz. A gazdák hitelhez jutási lehetőségei korlátozottak, kritikán aluli - fogalmazta meg az előrelépés korlátait Jakab István, majd somogyi gazdákkal beszélgetett.
Kraft Róbert
Somogy Megye Online
Fotó: Vígh István Ádám

További hírek:
Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz

International
www.mconet.biz
www.mconet.biz